udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 49 találat lapozás: 1-30 | 31-49

Névmutató: Essigné Kacsó Klára

1999. július 3.

Essig Klára festőművész ügybuzgóságának eredményeképpen július elsején megnyílt Kalotaszeg egyik legfestőibb falujában, Zsobokon az alkotótábor. /Megnyílt a Zsoboki Nemzetközi Alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./

1999. szeptember 10.

A IV. Magyarbikali Napok a 750. évforduló jegyében zajlottak. Az 1249 óta ismert település, Magyarbikal ugyancsak sokat hallatott magáról az évszázadok folyamán. Erről is szól dr. Sebestyén Kálmán Magyarbikal története című falumonográfiája, amelyet a szerző mutatott be a falu lakóinak. A második napon Turánitz J. Lajos bemutatta alkotását, Magyarbikal címerét. Majd a Zsoboki Alkotótábor művész-szervezője, Essig Klára megnyitotta a táborban készült alkotásokból rendezett, és Kolozsváron is nagy sikert aratott képzőművészeti tárlatot. /Németh Júlia: IV. Magyarbikali Napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

1999. szeptember 11.

A kolozsvári származású művészeti menedzser, Tamás Gábor szervezésében nagyszabású erdélyi képzőművészeti tárlat nyílik szeptember 12-én a stockholmi Magyar Házban. Az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület /Stockholm/ és a Lencse Tibor Baráti Társaság védnökségével rendezett tárlaton Balla Tibor, Bartos József, Bene József, Bokor Ernő, Brugos Gyula, Dániel Éva, Debreczeni László, Essig Kacsó Klára, Gáll Ferenc, Imecs László, Kocsis Emese Ildikó, Kós Károly, Kovács Károly, Miklós József, Miklóssy Gábor, Molnár Bertalan, Nagy Imre, Paulovics László, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor és Tompos Opra Ágota munkái láthatók. /Erdélyi képzőművészek kiállítása Svédországban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

1999. szeptember 30.

A kolozsvári származású lelkes művészeti szervező, Tamás György jóvoltából mondhatni kitárult a világ a magyar képzőművészek és elsősorban az erdélyiek számára. Legutóbb szeptember 12-én nyílt huszonkét magyar képzőművész, Balla Tibor, Bartos József, Bene József, Bokor Ernő, Brugós Gyula, Dániel Éva, Debreczeni László, Essig Kacsó Klára, Gáll Ferenc, Imecs László, Kocsis Emese Ildikó, Kós Károly, Kovács Károly, Miklós József, Miklóssy Gábor, Molnár Bertalan, Nagy Imre, Paulovics László, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor és Tompos Opra Ágota alkotásaiból kiállítás a Tamás György vezette EMKES és a Mihály Ferenc vezette Lencse Tibor Baráti Társaság szervezésében. A Svédországban rendezett tárlatok sajátossága a demokratikus jelleg. Tamás György gyakran látogat haza Kolozsvárra és szoros kapcsolatot tart az itteni művészekkel. /Magyar képzőművészeti kiállítás Stockholmban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

1999. december 20.

A Kolozsvári Evangélikus Püspökség keretén belül működő STARS Alapítványról Farkas Zoltán ügyvezető elnök elmondta, hogy a STARS Alapítvány /Studio Arts - Reményik Sándor Alapítvány/ művészeti stúdió, elnöke Essig József operatőr. Legfontosabb feladatuk az audiovizuális tévéstúdió megszervezése, emellett Reményik Sándor erdélyi költő emlékének és szellemi hagyatékának az ápolása, életművének népszerűsítése. Dokumentációs kézirat-, fotó-, illetve filmtárat (központot) hoznak létre. Essigné Kacsó Klára, a Reményik Galéria vezetője emlékeztetett: március 15-én nyílt meg a Reményik Sándor Galéria. /Kisgyörgy Réka: Egy alapítvány körül? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

2000. július 1.

A pár száz lakost számláló kalotaszegi falu, Zsobok Essig Klára képzőművésznek, és a lelkész házaspárnak, Molnár János professzornak és feleségének köszönhetően ötödször nyújt otthont a képzőművészeti alkotótábornak, ezzel neve Ukrajnától Dániáig ismertté vált. A most megnyíló nemzetközi alkotótábor 35 művészvendége között többen már törzsvendégek. Lesznek író-olvasó találkozók, előadások és viták is. Immár hagyományosan, a táborban készült alkotásaikat a művészek Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában is bemutatják. /Németh Júlia: Ötéves a Zsoboki Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2001. január 16.

Jan. 14-én Kolozsváron az evangélikus templomban és a Reményik Sándor Galériában tartották meg Terényi Ede zeneszerző művészi estjét. Az egybegyűlteket Kiss Béla püspök-helyettes köszöntötte. A megjelentek válogatást hallhattak Terényi Ede szerzeményeiből. Ezután Essig József Szín, kép, zene című filmesszéje következett. Ez kolozsvári viszonylatban műfaji premier volt. Olyan multimédiás kísérlet, amely a számítógép segítségével hangolta egybe a zeneszerző és a képzőművész Terényi Ede munkásságát. Essig József és munkatársa, Bartha Zsuzsa tökéletesen ráérzett Terényi Ede rendkívül sokrétű művészi világára. Az est második részében került sor a képzőművész Terényi Ede kiállításának a megnyitójára. Végezetül pedig Essig Klára festőművész átnyújtotta Terényi Edének a Reményik Sándor Alapítvány Gergely István szobrászművész készítette emlékplakettjét. /Németh Júlia: Szín, kép, zene. Terényi Ede művészi estje. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./

2001. július 5.

Vasvári Pál születésének 175. évfordulója emlékére nagyszabású rendezvénysorozatot kínál a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet. A júl. 6. és 8. között zajló ünnepség Nagyváradon kezdődik, a Lorántffy Zsuzsanna Kultúrközpontban, beszédet mond Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere, Nagyvárad és Vasvári Pál kapcsolatáról a kalotaszentkirályi Okos Márton újságíró beszél, Vasvári Pál halálának körülményeit Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke ismerteti. Júl. 7-én Kőrösfőn, Bánffyhunyadon és Magyarvalkón egymást követik az események. Essig Klára festőművész kiállítása nyílik meg a kőrösfői kultúrotthonban, emlékünnepséget tartanak a bánffyhunyadi Petőfi-kopjafánál. Este Magyarvalkón istentisztelet, igét hirdet Erdélyi Géza felvidéki református püspök, történelmi ismertetőt tart Lukács Ferenc lelkipásztor. Kőrösfőn emlékünnepség lesz a Vasvári-kopjafánál. /Vasvári Pál születésének 175. Évfordulóján. Ünnepségsorozat Nagyváradon, Kőrösfőn, Bánffyhunyadon és Magyarvalkón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

2001. július 9.

Júl. 8-án Kőrösfőn a helyi Rákóczi Kultúregylet szervezésében emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősére, Vasvári Pálra. Az ünnepségsorozat júl. 6-án kezdődött Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Kultúrközpontban, ahol a felszólalók Vasvári Pál születésének 175. évfordulóján a szabadságharcos életútját, halálának körülményeit idézték fel. A rendezvény júl. 7-én Kalotaszegen folytatódott. Essig Klára festőművész képkiállításának megnyitására került sor a kőrösfői Művelődési Házban. Bánffyhunyadon a Petőfi kopjafánál tartottak emlékünnepséget. Magyarvalkón ünnepi istentisztelet keretében és a kopjafánál tartott ünnepi beszédekben emlékeztek meg Vasvári Pálról, majd felállították a kétnyelvű helységnévtáblát. Júl. 8-án az ünnepség istentisztelelettel kezdődött a református templomban. Többek között jelen volt Szabó László, a magyarországi ifjúsági és sportminisztérium helyettes államtitkára, Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul, Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere, a Vasvári Pál Társaság elnöke, Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő és Antal János, Kőrösfő polgármestere. A templom bejáratánál a Rákóczi Szövetség jóvoltából millenniumi emléktáblát avattak fel. Beszédet mondott Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke, majd megkoszorúzták Vasvári Pál kopjafáját. A Művelődési Házban tartott emlékülésen Szabó László helyettes államtitkár a státustörvényről kifejtette: a magyar parlamentben egyhangúlag elfogadott jogszabály "a határok nélküli nemzetegyesítés első lépése". Ezt követően sor került a Vasvári-díjak kiosztására. Idén kitüntetésben részesült: Sásd város önkormányzata, a magyarországi sajtószakszervezet vezetősége, valamint Pécsi L. Dániel jelképtervező, Kőrösfő tiszteletbeli polgára. A délelőtti ünnepség a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet és a magyarországi Vasvári Pál Társaság együttműködési nyilatkozatának aláírásával ért véget. /Valkai Krisztina, Kiss Olivér: Nagyszabású Vasvári Pál-emlékünnepség. Kétnyelvű helységnévtáblát avattak Magyarvalkón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./

2001. augusztus 1.

Lezárult a Zsoboki Nemzetközi Alkotótábor gyermekkora, a művésztábor kamaszkorába lépett - mondotta Banner Zoltán művészettörténész az immár hagyományos kolozsvári összegező kiállításon, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. A tárlatot a szervező, Essig Klára festőművész nyitotta meg. Banner Zoltán hangsúlyozta Essig Klára fáradhatatlan szervezőkészségét és a zsoboki Molnár lelkészházaspár ügyszeretetét valamint a tényt, hogy egy immár több mint száz műből álló, és a jövőben mindegyre tovább bővülő gyűjtemény jelzi az itt táborozó és alkotó festők nyomát. /Németh Júlia: Kalotaszeg vonzásában A zsoboki művésztáborban készült alkotások a Reményik Sándor Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2002. január 25.

Jan. 23-án Kolozsváron, a Phoenix Könyvesboltban megnyitották azt a képzőművészeti tárlatot, amelyet az üzlet kirakatában a Világhírnév internetes hetilap munkatársainak (Soó Zöld Margit, Forró Ágnes, Lészai-Bordy Margit, Horváth Gyöngyvér, Orbán István, Essig Klára, Essig József és Jánosi Andrea) alkotásaiból állítottak ki. A 35. megjelenésénél tartó Világhírnév (www.vilaghirnev.ro) főszerkesztője, Szabó Csaba, elmondta: fórumul szolgálnak azoknak a tollforgatóknak, képzőművészeknek, akik műveiket az egész nagyvilágnak meg kívánják mutatni. Németh Júlia műkritikus premiernek nevezte a kirakat-tárlatot, amely jól ismert művészek alkotásai révén a könyv jegyében, eredeti ötletből született meg. /Ö. I. B.: Rendhagyó kirakat-tárlat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

2002. július 17.

Zsobokon, júl. 15-én megnyílt a VII. Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor. Vezetője és szervezője az idén is Essigné Kacsó Klára. A vonzó táj, a festői témák, a még élő hagyomány mellett az ő érdeme is, hogy az elmúlt évek alatt 69 művész fordult meg Zsobokon. A vendégek Svájcból, Dániából, Kárpátaljáról, Magyarországról érkeztek. A két hetet változatos kulturális programok színesítik. A művészek találkozhatnak a körükbe ellátogató Kallós Zoltánnal, Kántor Lajossal, Kötő Józseffel, Németh Júliával, majd hallgathatják Banner Zoltán előadásait. /S. Muzsnay Magda: Immár hetedszer... = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

2002. október 15.

Magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás október 17-én Stockholmban. A Tamás György szervezte tárlaton húsz ismert erdélyi vagy zömében erdélyi gyökerekkel rendelkező művész, Aranyossy György, Bardócz Lajos, Bartos József, Damó István, Dániel Éva, Dudás Gyula, Essig Kacsó Klára, Gaál András, Imecs László, Kovács Éva, Leiter Artúr, Laczkó Aranka, Molnár Bertalan, Paulovics László, Petkes József, Sarkady Antal, Tolnay Tibor, Tompos Opra Ágota, Varduca Azaduhi és Veress Pál festményei és grafikái tekinthetők meg. A megnyitón bevezetőt mond Palotai Mária. Novemberben ugyanitt kisplasztikákból és szobrokból rendez kiállítást az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület - Stockholm csoportosulást képviselő Tamás György. /N. J.: Magyar munkák svéd környezetben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./

2003. július 31.

A VIII. Zsoboki Képzőművészeti Alkotótáborban készült munkákból nyílt kiállítás július 29-én Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. A tárlatot és magát a Zsobok-jelenséget Banner Zoltán művészettörténész méltatta. Megérkezett Kalotaszeg - jegyezte meg beszédében a Zsoboki Képzőművészeti Alkotótábor megvalósítója, Essig Klára. Banner Zoltán művészettörténész, a tábor művészeti irányítója évek óta kíséri figyelemmel a Kalotaszeg egyik legkisebb, de lassacskán immár művészeti központtá növő falujában folyó tevékenységet. Az idei tábor 20 résztvevőjének több mint a fele jeles kiállítóművész, egyharmada pedig kitűnő rajztanár és pályakezdő fiatal. Banner szerint a tájjal most ismerkedőket lebilincseli a látvány, a kalotaszegi népművészet egysége, ősisége, pompája, és azt igyekeznek megjeleníteni munkáikon. /Németh Júlia: Kalotaszeg a Reményik Sándor Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

2003. szeptember 13.

Szept. 11-én Kolozsváron, a Korunk Galériában megnyílt az a tárlat, amely az idei zsoboki nyári művésztábor termésének legjavát mutatja be. A zsoboki nyári alkotótábor fő szervezője, Essig Klára, köszönetet mondott a kiállítás megrendezéséért. /Ö. I. B.: Zsoboki seregszemle a Korunknál. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

2003. október 21.

Okt. 18-19-én került sor Debrecenben a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány, a Debreceni Református Kollégium és az Országos Református Tanáregyesület Debreceni Humán Műhelyének szervezésében a Reményik Sándor Emléknapokra. A Művészstúdió kezdeményezésére elindított emléknapokra immár ötödik alkalommal kerül sor, évente más helyszínen. Előadást tartott többek között Kántor Lajos irodalomtörténész, Dávid Gyula irodalomtörténész és Pomogáts Béla irodalomtörténész. A Művészstúdió Alapítvány létrehozói, Essig József és Essig Kacsó Klára, valamint az alapítvány igazgatója, Farkas Zoltán Reményik-emlékplakettel tüntetett ki számos kolozsvári és debreceni személyiséget, valamint könyvvel és Reményik Sándor verseit tartalmazó CD-vel ajándékozta meg a konferencián résztvevő diákokat. /Köllő Katalin: A továbbadott láng. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2004. június 14.

Jún. 12-én Kolozsváron a Református Kollégium visszanyert épületében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a felavatott dísztermet. Ez alkalommal neves erdélyi magyar képzőművészek felajánlásaiból jótékonysági célú képzőművészeti kiállítás és vásár nyílt, melynek bevételét az iskola további felújítására fordítják. Az Apáczai Csere János Baráti Társaság és a kollégium közös szervezésében 65 munka került közönség elé mai vagy már elhunyt művészektől. Neves művészek /Soó Zöld Margit, Incze János Dés, Fodor-Nagy Júlia, Ferenczy Júlia, Essig Klára, Starmüller Géza, Károlyi Zöld Gyöngyi, Székely Géza, Kancsura István, Takács Gábor, Orbán István, Horváth Gyöngyvér, Essig József, ifj. Starmüller Géza stb./ munkái láthatók. Székely Árpád igazgató elmondta, külön öröm hogy a tárlatra Erdély minden tájáról érkezett felajánlás. /Felavatták a Református Kollégium dísztermét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

2004. augusztus 2.

Az idei, immár kilencedik Kalotaszegi Alkotótábor júl. 19-én kezdte meg munkáját Zsobokon. Célja megismerni e tájegység jellegzetességeit, és azokat művészi alkotásokban ábrázolni. A részvevők bejárják a vidék falvait. /Essig Klára: Kilencedik Kalotaszegi Alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2004. augusztus 30.

A bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület háromnapos rendezvénysorozattal emlékezett Kós Károly építészre, íróra. Bánffyhunyadon Szentimrei Judit néprajzkutató valamint Essig Kacsó Klára, a zsoboki alkotótábor vezetője tartott előadást. Kerekasztal-beszélgetést tartottak azokkal, akik személyesen ismerték Kós Károlyt, melyen részt vett Kötő József, az EMKE elnöke, Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője, S. Muzsnay Magda rádióriporter. Szrága Zoltán, a Kós Károly Kulturális Egyesület elnöke ismertette az egyesület tervét, Kós Károly Művelődési Központ építését Bánffyhunyadon. Banner Zoltán megnyitotta a zsoboki alkotótábor műveiből rendezett kiállítást. /Péntek László: Kós Károlyra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2005. január 4.

Essig Kacsó Klára az ötletgazdája, a vezetője a kilencedik éve működő Zsoboki Képzőművészeti Alkotótábornak, amely fennállása alatt 77 képzőművésznek adott lehetőséget alkotásra. Közülük 41 erdélyi és a 36 külföldi, többnyire Erdélyből elszármazott művész. Az alkotótábor 2005-ben ünnepli tízéves fennállását. A kerek évfordulót színvonalas kiállítással és igényes katalógus elkészítésével szeretnék emlékezetessé tenni. Ehhez az elképzeléshez járultak hozzá azok a művészek, akik alkotásaikat ajánlották fel egy aukcióra. /(Csomafáy Ferenc): Értékes képzőművészeti aukció. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./


lapozás: 1-30 | 31-49




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék